mézes-mustáros csirke

a tejszínes csirke után nem mentem messzire, ami az alapanyagokat illeti, azonnal megálmodtam, hogy most pedig megtanulom megfőzni a legkedvencebb kedvenc kajámat, a mézes-mustáros csirkét. a szerelem azóta tart, amióta egyszer egy étteremben a tatai öreg-tó mellett teljesen véletlenül egymásba botlottunk.

szóval megkérdeztem hirtelenjében mindenkit, akit csak elértem, hogy ő hogyan csinálná. plusz gugliztam. rájöttem, hogy kétféle mézes-mustáros csirke van: az egyik kotta szerint csak be kell kenni a húst és úgy megsütni, a másik a szaftos cucc. na aaaz kell nekem!

végül ebből a receptből indultam ki, de kihagytam, ami nem volt itthon :D ráadásul már háromszor megfőztem és idővel (meg az elérhető alapanyagok mennyiségével) változott egy kicsit, a következőképpen:

feldaraboltam a csirkemellet kis bájos falatokra. aprítottam ipari mennyiségű hagymát, mert rájöttem, hogy a hagymát nagyon szeretem! olívaolajon pirítottam meg, de nem teljesen, mert egyrészt türelmetlen voltam, másrészt a végén kiderült, hogy így még finomabb. aztán rá a husi, ami nagyon gyorsan megsül, meg egy kis víz (de tényleg csak kicsi), hogy időt és állagot nyerjünk. amíg a husi süldögél, jöhet a só, a bors, a méz és a mustár, mindből annyi, amennyi jólesik. kutyulgatni kell jobbra-balra, főzni addig, amíg a szósz állaga pont megnyerő nem lesz. egyszer túl sok vizet tettem alá, alig győztem kivárni, hogy elfőjön... közben lehet kóstolgatni is, meg főzni hozzá köretet (rizs meg penne a favorit eddig), és amikor már legszívesebben az egészet elkóstolgatnád, na akkor van kész!

p.s.: igaziból annyira gyorsan megvan, hogy amikor elkezded aprítani a hagymát, már tedd fel a vizet a köretnek is...